Lépjen be a TV-zés világába!
2017. szeptember 25. hétfő 07:57

Tudtad, hogy kedvenc horrorfilmjeid valós eseményeken alapultak?

2016-09-24 12:39

Megosztás

Pedig így van. Tudunk legalább 5 példát, amikor a horrorfilmek a valóságból vették az ötletet.

A filmes is csak ember, ő is sikerre vágyik, s a sikert igen sokan látják abban, ha méretes betűkkel felírják a filmjük plakátjára a bűvös három szót: „igaz történet alapján” – avagy ennek tetszőeges variánsait. Persze, azt minden moziba járó, akibe szorult némi józan ész, nagy eséllyel sejti, hogy lehet itt bizonyos százaléknyi csúsztatás, főleg ha horrorfilmekről beszélünk – oké, hogy a valóság felülmúlja a fantáziűt, de azért nem ennyire és nem ennyiszer.
 
Mindemellett azért az emberi lélek bugyrai sötétek és tele vannak iszonyattal, így természetesen akadnak valóban megdöbbentő esetek, ahonnan már csak egy szemfüles kreatív elme az egyetlen hiányzó lépés egy szaftos kis horrorfilmig, amelyben a megtörtént eseményeket feltuningolt látvánnyal, feltekert kontrasztokkal, többé-kevésbé elemelve tárják a nézőközönség elé. Az ok egyszerű: a horror egyébként is a meglévő félelmeinkre apellál, ha pedig ehhez társul annak tudása, hogy ezek a félelmeink egyáltalán nem légből kapottak – hisz tessék, megtörtént –, az tovább tudja emelni a para-faktort, ezzel újabb seregnyi nézőt csábítva a mozikba.
 
A marketingesek élnek is a lehetőséggel, a közelmúlt egyre több horrorja építette az „igazság” köré a promóciót, ám álljon itt néhány klasszikus, amelyről jóval kevesebben tudják, hogy – legalább részben – valóban megtörtént eseményeken alapul.
 
Ragyogás (1980)


ragyogás
Stephen King klasszikusát aligha kell bemutatnom, az alkoholizmusból gyógyulni próbáló apa története a mindentől távol álló hotelben, ahol gondnokként kellene tevékenykednie, ám ehelyett az ott kísértő lelkek hatására inkább gyilkos őrület lesz úrrá rajta, nagyjából megvan azoknak is, akik azt hiszik, a filmgyártás 2000-ben kezdődött. Az viszont már valószínűleg komolyabb sokként éri az átlag olvasót, hogy Kingnek bizony volt inspirációja a való életből. A Colorado állambeli Estes Parkban ál Stanley Hotel kapcsán ugyanis többen jelentettek paranormális tevékenységeket. Elég ijesztő sztori: többek között kísértetekről számoltak be, de a legdurvább mégis az volt, amikor hangos zene, tánc és nyüzsgés hangajai szűrődtek ki a hotel bálterméből – ami töküres volt.
 
Stephen King és neje 1974-ben szálltak meg a hotelben – éspedig a 217-es szobában, ami ugye a regényben, majd a filmben is visszaköszönt – egy mini-vakáció során, és mivel a hotel épp a turistaszezon végi zárásra készülődött, ők voltak az egyedüli vendégek. A szobáról már ekkor is az a hír járta, hogy kísértettanya. A hely kétségtelenül hatással volt az íróra, ’98-ban azt nyilatkozta egy interjúban: „Aznap éjjel azt álmodtam, hogy a hároméves kisfiam rohan a folyosókon, kerekre nyílt szemekkel, sikítva, a válla felett hátra-hátra pillantva. Egy tűzoltótömlő üldözte. Felriadtam, csurom vizesre izzadva, majdnem leestem az ágyról. Felkeltem, rágyújtottam, a Sziklás-hegységre néző ablakhoz ültem, és mire végigszívtam a cigarettám, összeállt a fejemben a történet vázlata.”
 
Drakula (1992)

bram stoker drakula
 
A Bram Stoker írta, Francis Ford Coppola rendezte klasszikus Drakula-film valós alapjai már jóval többeknek lehet ismerős. A Gary Oldman által megformált halhatatlan csábítót létező történelmi alakról mintázták: a Draculea-házból származó III. Vlad 1431-ben született, Havasalföld, avagy Valachia fejedelme volt, és 1477-ben bekövetkezett halála után a Karóbahúzó Vlad nevat aggatta rá a történelem. A névnek persze megvan az oka: a karóba húzás volt ugyanis Vlad legkedveltebb módszere ellenségeinek megbüntetésére. Ellensége pedig bárki lehetett, aki nem tartotta be az általa meghatározott törvényeket: lopásért ugyanúgy karóba húzhattak bárkit, mint gyilkosságért, de a koldulást és a munkakerülést is durván büntette. Mivel Vlad általában a kegyetlenkedéseiről volt ismert, így nem nehéz visszafejteni a Drakula-gondolat alapjait: adott egy vérszomjas, erőszakos alak, innen nem kell sok lépés, hogy eljussunk odáig, hogy szó szerint értelmezzük a vérszomjat, és már kész is a vámpírlegenda.
 
Az ördögűző (1973)

ördögűző

A sokszor a filmtörténet nemes egyszerűséggel legjobb és legijesztőbb horrorfilmjeként aposztrofált mozi annak idején instant kedvenc lett úgy a közönség, mint a kritikusok körében, tizennégy Oscarra jelölték, melyből kettőt meg is kapott. Az ugyan közismert, hogy a filmet ténylegesen megtörtént események ihlették, ám sokan nem tudják, pontosan mennyire volt közel a valóság a fikcióhoz. Nos, eléggé, és ez az, ami igazán feltekeri a para-faktort. A regényt és a szkriptet is jegyző William Peter Blatty egy 1949-ben megesett valódi ördögűzésből indult ki, melyet egy tizennégy éves fiún hajtottak végre, s amelyről Blatty a Washington Postban olvasott. Az esetről bizonyos Thomas B. Allen 1993-ban írt egy teljes kötetet, melyből kiderül, hogy a történetbeli fiú a valóságban is egy olyan Ouija táblával szórakozott, mint a filmbeli kislány, amely által kapcsolatba lépett a sötét oldallal, amelyet követően egyre bizarrabb események kezdtek történni a fiúval. Először csak fura csöpögő hangokat hallott, egy valahonnan lepottyanó Biblia pont a lábához esett, majd ezek az esetek egyre durvábbra fordultak, maguktól mozgó bútoroktól odáig, hogy trágárságokat ordított álmában, sőt, vérrel íródott üzenetek tűntek fel a testén. Végül két pap is hivatalos ördögűzést hajtott végre rajta mintegy 20-30 alkalommal (!), mire sikerült megszabadítani az őt megszállt gonosz lélektől. Para.
 
Rémálom az Elm utcában (1984)

rémálom az elm utcában
 
Freddy Kruger, akinek kések vannak az ujjai helyén és álmodban kísért meg legyilkolász, mint valóságos figura? Na menjél már magaddal. De azért a filmet író-rendező Wes Craven 2008-as nyilatkozata minimum izgalmasan hangzik.

„A Los Angeles Timesban volt egy cikksorozat. Három rövid cikk délkelet-ázsiai férfiakról, akik mind bevándorló családokból származtak, és mind éjjel, egy rémálom kellős közepén lelték halálukat. A lap sosem kapcsolta össze az eseteket. A harmadik eset egy orvos fia volt, körülbelül huszonegy éves. Mindenki a családjában azt mondta neki, hogy muszáj aludnia, de ő azt válaszolta: „nem, nem értitek, voltak már rémálmaim, de ez most más”. Altatókat kapott, és azt állította, hogy e is szedte azokat, mégis ébren maradt, nem emlékszem pontosan hány napot írtak, de valami megdöbbentő szám volt, hat vagy hét nap. Végül, miközben a családjával tévézett, elaludt a kanapén, és mindenki úgy volt vele, hogy „hála az égnek”. Felvitték a szobájába, mindenki lefeküdt, azt hitték, vlgre vége ennek az időszaknak, Aztán az éjszaka közepén sikoltásokat és törés-zúzást hallottak . A fiú szobájába rohantak, mire odaértek, ő már halott volt. A boncolás nem talált semmit, nem volt szívrohama, megmagyarázhatatlan volt a halála. A szekrényében egy kávéfőzőt találtak teli kávéval, ezzek tartotta ébren magát, és megtalálták a neki adott altatókat is. Szíven ütött, micsoda drámai történet ez, és majd egy éévig törtem rajta a fejem, mielőtt végre arra jutottam, hogy írnom kellene a hasonló esetekről valamit.”
 
Cukorfalat (2005)

cukorfalat

A film egy szexuális ragadozóról szól, aki megpróbál elcsábítani egy tizennégy éves lányt, ám az eset teljes fordulatot vesz, és csapdává válik, a vadász kerül a préda helyzetébe. A producer David W. Higgins úgy nyilatkozott, a film ötletét egy, a hírekben hallott eset inspirálta, aminek hatására azon kezdett gondolkodni, hogy a ragadozó, a vadász kiléte nem midig olyan egyértelmű. A film írója, Brian Nelson elmondta, „Higgins egy japán esetről olvasott, amelyben egy csapat iskolás kislány elkezdett az interneten flörtölni egy férfival, csak hogy később csapdába csalják. Megverték, elvették a pénzét, ilyesmi. Úgy gondolta, ebből lehetne egy thriller, egy tinédzser igazságosztóról, aki pedofilokra vadászik online.”
 
Forrás: Moviefone